A nátha első tünete a torokfájás, az orrdugulás és a tüsszögés, amelyhez később fejfájás, köhögés, rekedtség és láz is társulhat. A tüsszentés a szervezet védekező mechanizmusa, egy reflex, amely – a köhögéshez hasonlóan – a felső légutakat hivatott megtisztítani a nem kívánatos betolakodóktól, hosszú távon azonban igencsak legyengítheti szervezetünket.

A tüsszentést az orrnyálkahártya irritációja indítja el, amelyet többek közt annak virális fertőzése is okozhat. Az orrnyálkahártya gyulladásakor az érzéksejtek aktiválása egy reflexmechanizmust indít el.

 „A folyamat során a mellkas és a torok izmai összehúzódnak, a szemünket pedig behunyjuk. A lágyszájpad zár, ezt pedig elsöprő erejű, akár 120-190 km/h-s sebességet is elérő tüsszentés követi. Ez az összetett folyamat mindössze 2-3 másodperc alatt megy végbe, mégis több ezer kórokozóktól hemzsegő apró nyákcsepptől szabadítja meg a légutakat  – mutatta be  a tüsszentés anatómiáját Dr. Kovács Viktória, fül-orr-gégész, audiológus főorvos.

Bár a tüsszentés önmagában védekező mechanizmus, náthával párosulva igen kellemetlen és a mindennapokat megkeserítő tünetté válhat. A Wick Pharma GmbH 2013-as globális felmérése­* szerint az emberek 67%-ának (Magyarországon 57%) életét nehezíti meg a tüsszögés.  A köhögés és az orrfolyás után világszerte ez a harmadik leggyakoribb tünet, amit az emberek észlelnek. A végeláthatatlan tüsszögésnek elejét vehetjük, ha orrnyálkahártyánkat tisztán és nedvesen tartjuk. Ehhez azonban fontos, hogy megfelelő módszert megfelelő ideig alkalmazzuk. Két hétnél tovább ne használjunk orrnyálkahártya-lohasztó orrsprayt, és lehetőleg olyan készítményt válasszunk, amelyet a tudomány mellett a természet ihletett. Elérhető olyan orrspray is, amely az orvosi hatóanyag mellett eukaliptuszt és aloe verát tartalmaz, így egyszerre csökkenti az orrnyálkahártya duzzanatát, ugyanakkor ápol és hidratál is. Emellett akár 8 órán keresztül véd az orrdugulás ellen.

Ha odafigyelünk és már az első jeleknél bevált segítséghez fordulunk, elejét vehetjük, hogy a nátha eluralkodjon felettünk, és gondtalanul végezhetjük napi teendőinket anélkül, hogy egyetlen percet is elveszítenénk életünkből megfázás miatt. 

* a Wick Pharma GmbH 2013-as globális felmérése során egyenként több mint 1000 résztvevőt kérdeztek meg 15 országból.  Az országok között szerepelt Magyarország is.