Elindult a Száraz november elnevezésű kampány, amelynek célja, hogy a résztvevők egy hónapig ne igyanak alkoholt – mondta Dávid Ferenc szociológus, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. A kampány elsősorban a kockázati ivóknak szól, akik egy héten három-öt alkalommal fogyasztanak alkoholt és egyszerre egy egységet, tehát egy pohár sört vagy három centiliter tömény italt.

Aki végigcsinálja a Száraz novembert, egy kicsit „legyőzi önmagát”, és megváltozik a viszonya az alkoholhoz – mondta, hangsúlyozva: az illető nem lesz antialkoholista, de megtanul nemet mondani, megtanulja azt mondani egy társaságban, hogy „köszönöm, nem kérek”, elindul a mértékletesség felé, és sokkal jobban rálát arra, milyen a fogyasztása. A Száraz november kampány része az is, hogy ha valakinek nem sikerül végigcsinálnia, legalább foglalkozzon vele.

Dávid Ferenc szerint akik teljesítik ezt a kihívást, sokkal kevésbé csúsznak vissza a napi alkoholfogyasztásba.  A szakember úgy véli, fontos, hogy legyenek kormányzati programok, alkoholpolitika azért, hogy távol tartsa a fiatalokat az alkoholfogyasztástól, de ebben óriási a felelőssége a felnőtteknek, a családnak is, annak, hogy milyen példát mutatnak.