Vasárnap, május 10-én volt a mentők napja. 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület – Európában a másodikként.  A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt, ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését. Tavaly az előző évnél 5 százalékkal több, mintegy 1 millió 50 ezer esetben nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak – írta.

“A sikeres életmentés alapja a szaktudás, az erő és az elhivatottság”, ezért a csaknem 7500 magyarországi mentődolgozó munkafeltételeinek, egészségmegőrzésének és megbecsültségének erősítésére komplex programot szerveznek – tette hozzá.

Győrfi Pál kiemelte, hogy az Országos Mentőszolgálat feladatszáma és feladatköre is folyamatosan bővül, ezzel együtt “a magyar egészségügy legnagyobb intézményének” gazdálkodása stabil. A szervezet feladatkörét a közelmúltban a kórházi ágynyilvántartás koordinációjával (KÁNY) bővítették, áprilistól pedig az ország valamennyi kiemelt sport és szabadidős rendezvényének egészségügyi biztosításáért is az állami mentők felelnek. Utóbbiról a napokban írtak alá stratégiai partnerségi szerződést a Hungaroring Zrt.-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel – fejtette ki a szóvivő.
Kitért arra is, hogy a mentésfejlesztést célzó uniós programok idén “célba érnek”, de állami forrásokat is felhasználhatnak. A legutóbbi, 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll – tette hozzá Győrfi Pál.