Idén 40 milliárd forintos keretösszeggel egészségügyi fejlesztési program indul a fővárosban és Pest megyében Egészséges Budapest Program (EBP) néven, amelynek célja a budapesti és Pest megyei ellátórendszer minőségének javítása. A fejlesztések eredménye a tervek szerint már 2017 végén, 2018 elején érezhető lesz a betegellátás minőségének javulásában.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI beszámolója szerint elmondta: a programban az idén összesen két tucat kórház összesen 21,7 milliárd forintot kap 192 millió és 3,7 milliárd forint közötti összegben orvostechnikai fejlesztésekre, míg 18,3 milliárd forint az építészeti bővítéseket, ezen belül 5,5 milliárd az új centrumok tervezését szolgálja.

Ennek céljaként a négy nagy egészségügyi centrum kialakítását említette a miniszter, jelezve, hogy ezek közül az észak-pesti a Honvédkórház, a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórházra épül, ezek mellett a dél-budai „szuperkórház” lesz „a három egészen biztos fejlesztés”. A negyedik intézményt Balog Zoltán távlati tervként említette, mondván, az észak-budai centrumhoz a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére van szükség, így „arról ebben a kormányzat ciklusban sok mindent még nem tudunk mondani”. 

„Ebben az évben a hangsúlyt szeretnénk az intézményi oldalról áthelyezni a szűrési oldalra” – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, itt kell igazán emelni a hatékonyságot, ennek keretében például húsz új szűrőbuszt szereznek be.