„Régebben azt gondoltam, az én lányom ne játsszon Barbival. Amikorra két és fél éves lett, már volt hat, a családból, innen-onnan kapta, már nem vehettem el tőle, annyira örült. Később azt is mondtam, az én fiam ne játsszon pisztollyal, nem veszek neki ilyesmit. Aztán a parkban felvett a földről egy faágat, azzal lövöldözött. Érdemes ilyesmik ellen küzdeni? Számít egyáltalán? Lehet szembe menni a világgal?”

Ezek a sorok egy olvasónk leveléből valók. Ahogyan a megfogalmazásból kitűnik, nála a gyerekeivel kapcsolatos dilemma már múlt idejű, ám az még a jelenben is kérdéseket szül benne. A mai szülők jó része, így vagy úgy, szembesült már hasonló problémával, ha éppen nem Barbie babával és pisztollyal, akkor valami mással. A jelenség általános.

Minden szülőnek van egy többé-kevésbé kialakult értékrendje és ennek megfelelően szeretné irányítani, terelni, befolyásolni gyermeke világát annak játékain, öltözködésén, hajviseletén, viselkedésmódján, barátain és a többin keresztül. (Abba most hely hiányában nem megyek bele, hogy mi van, ha két szülő, netán még a nagyszülők, eltérő értékrendet képviselnek, és az ütközik a mindennapok során.) A levélíró anya nem szimpatizált Barbie-val, s bár az nem derült ki a leveléből, hogy ennek milyen személyes okai vannak, feltételezhetjük, hogy a Barbie-jelenség körüli, a média által közvetített világszerte folyó viták hatottak rá is, esetleg maga is képviselte egyik-másik kritikai álláspontot. Barbie az idők során sokak szemében a sekélyes, buta szépség szinonimája lett. A babával kapcsolatos leggyakoribb kritika, hogy olyan irreális testképet közvetít a lányoknak, ami az arra fogékonyak között akár anorexiához is vezethet. Vagyis Barbie-val az lehet a levélíró gondja, hogy rossz szerepmintát közvetíthet a lányának. A két és fél éves kislány azonban még nem volt fogékony minderre, ő csak örült a babáknak.

A levélíró nem szerette volna, ha fia – még ha az fából vagy műanyagból készült játék is – fegyvert fog a kezébe. Elterjedt felfogás, hogy a kisfiúk azért ne játsszanak ilyen dolgokkal, mert erőszakossá és agresszívvá válhatnak általuk, talán a levelet író anya is ettől tartott. Mások, elsősorban azok, akik a férfivá nevelés tradicionálisabb felfogását képviselik, megengedőbbek e téren. És hát vannak, akiknek ez az egész egyáltalán nem elvi kérdés, a gyerek puskát akart, hát megkapta.

Sarkítva tehát: a kislány azért ne játsszon Barbie babával, mert ostoba és sekélyes lesz, ráadásul súlyos testképzavar veszélyét kockáztatja, a kisfiú pedig azért ne játsszon játékfegyverekkel, mert esetleg erőszakos és agresszív lesz. Amit nem vitathatunk, hogy bármely szülőnek joga van ezt vagy ennek az ellenkezőjét gondolni, és gyermeke játékait ennek megfelelően megválogatni.

Tudományosan meggyőző bizonyíték nemigen áll rendelkezésünkre egyik álláspont alátámasztására sem. Abban talán megegyezhetünk, hogy mind a baba, mind a játékfegyver önmagában csak egy tárgy, amit jelentéstartalommal elsősorban az a kultúra ruház fel, amiben élünk. Ma egy kb. 3 éves gyerek a TV-n, az interneten és más csatornákon keresztül találkozik ezekkel a tárgyakkal, és azt is látja, mire és hogyan használják őket. A gyermek érzékeli a kultúra bonyolult szövetét, amibe ezek a tárgyak beleilleszkednek, és noha nem feltétlenül tudatosul benne a felnőttek körében magától értetődő jelentés, a játék védett világában megpróbálja a maga módján újrateremteni a valóságot.

Vagyis a kislány fésülgeti, öltözteti, életszerepekben látja és láttatja a babáját, mint egy gyermeket, és számára ott és akkor majdnem mindegy, hogy az a baba Barbie baba-e vagy más. A kisfiú pedig támad és védekezik, harcol a képzeletbeli ellenség ellen, egyedül vagy a társaival, egy játékpisztollyal, vagy annak híján egy fadarabbal, vagy csak előre szegezett mutatóujjával. A gyermek lemásolja a világot, amit lát, úgy ahogyan ő látja. Természetesen ezek a játékok életkoronként más és más jelentéstartalommal bírnak a gyerekek világában is, ezért nem lehet teljesen relativizálni a kérdést. Én sem ezt szeretném sugallni.

Meggondolásra ajánlom ugyanakkor, hogy egy szélesebb kulturális összefüggés-rendszerben érdemes ezekről a játékokról gondolkodni, és a szülőknek ennek értelmezésében kell iránymutatást adniuk gyermekeiknek.

Fábián Tamás

pszichológus

A cikk a novemberi Gyógyhír Magazinban jelent meg. Kérje gyógyszerészétől!