X. korán reggel felkelt, tisztálkodott, megborotválkozott, felöltözött, majd bekapta a reggelijét, és munkába indult, éppen úgy, mint minden hétköznap már hosszú évek óta. Csakhogy X-et már több mint egy éve elbocsátották a munkahelyéről, de ezt a tényt eltitkolta felesége elől.

Napközben a városban mászkált, parkokban üldögélt, időnként megpróbált másik állást keresni, de nem járt sikerrel. Külön bankszámlája volt neki is, feleségének is, így korábbi csekély megtakarítását felélve hozta haza a „fizetését”. Miért tartotta titokban, hogy nincs munkája, miért hazudott a feleségének? Azért, mert félt. Attól félt, hogy a felesége többé nem fog tudni tisztelettel tekinteni rá, értéktelen, semmirekellőnek fogja tartani, amiért kirúgták.

Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb titkai, amelyek saját magára, párjára és a kapcsolatukra is előbb-utóbb hatással van. Az elhallgatás pszichés stresszt okoz, ami a legtöbb emberre negatív hatással bír mind testi, mind lelki téren, függetlenül attól, hogy ezek a hatások aktuálisan tudatosulnak-e. A titok, az elhallgatás, a hazugság miatt a gondolatok újra és újra elterelődnek, szorongás, aggodalom, feszültség uralkodik el a titok hordozón. Általában ez előbb-utóbb feltűnik a házastársnak is, aki – miután az esetek többségében nem kap valódi választ – gyanakodni kezd, hogy a párja elhallgat előle valamit. Csökken a házastárs iránti bizalom, emiatt a felek közé nehéz csönd telepszik, egyre távolabb kerülnek egymástól, a kapcsolat minősége megromlik.

A házastárs elől elrejtett titkok legnagyobb része szexuális természetű, és általában valamilyen hűtlenséget takar. Ám, mint láttuk, az állás elvesztése, egy bűncselekmény elkövetése, játékszenvedély, drogprobléma, egy nagy veszteséget okozó rossz befektetés éppen úgy titokká válhat, mint a házastárs megcsalása. A titkot rejtegető emberek legtöbbje előbb fél felfedni titkát, ám éppen a félelem miatt sokan döntenek végül mégis az őszinteség mellett. A félelem előbb-utóbb felzabálja a lelket.

„Legjobb az egyenes út!” – tartja a mondás, ami esetünkben azt jelenti, hogy legyünk őszinték a házastársunkkal, amennyire az lehetséges. Sajnos, azonban nem mindig lehetséges, vagy pontosabban nem mindig ilyen egyszerű! Nagyobb valószínűséggel tárjuk fel féltett titkainkat a párunk előtt, ha arra számítunk, hogy belátó, megértő és elfogadó lesz. Ha azonban okkal, vagy ok nélkül, attól tartunk, hogy negatívan fog reagálni, netán vissza fog élni az információval, ezerszer is meggondoljuk, hogy őszinték legyünk-e. Az pedig, hogy mire „számítunk”, mitől „tartunk” nagyban függ attól, hogy milyen gondolkodási torzítások jellemeznek bennünket: lássuk be, önfelmentő magyarázatokban, az okok másban és máshol keresésében elég jók tudunk lenni.

A házasságban is megillet bennünket a privát szféra joga, így nem kell minden érzésünkről, gondolatunkról és tettünkről beszámolni. Ám van két szabály, amit minden körülmények között figyelembe kell vennünk, ha azon gondolkodunk, hogy feltárjuk-e titkunkat a párunk előtt. Az egyik szabály, hogy tegyük fel a kérdést magunknak: hogyan reagálnánk fordított esetben, ha a párunk elmondana egy, a mienkkel azonos titkot? A másik szabály, hogy mérlegeljük, a házastársunk hogyan döntene a házasságunkról, ha az információ birtokában lenne? Az őszinteség, a nyíltság hosszabb távon általában megtérül.

Fábián Tamás

pszichológus