Készül az új ifjúságvédelmi stratégia, amely az ifjúságot érő káros hatások elleni védekezés alapjául fog szolgálni – mondta el az emberi erőforrások minisztere a Szerhasználó tinik rehabilitációja című szakmai konferencián a Fejér megyei Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Fiatalkorúak Rehabilitációs Otthonában.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy az akcióterv fő iránya az oktatás-nevelés, a tehetséggondozás, a foglalkoztatás és az otthonteremtés. Célnak nevezte, hogy a stratégiában „összehozzanak” minden fontos eszközt, illetve azokat a szereplőket, akik elkötelezettek a fiatalokat a tanulás, a munka és a családalapítás útjára terelni a káros szenvedélyek helyett –írja az MTI.
Kérdésre elmondta: reményei szerint néhány hónapon belül a kormány elé terjesztik a stratégiát, amelyben minden érintett feladata meg lesz határozva, elfogadása után pedig hozzárendelik a szükséges forrásokat.

Balog Zoltán fontosnak nevezte, hogy a tinédzserek számára az ürességgel szemben megmutassák az élet értékeit, mint amilyen a családalapítás, az otthonteremtés vagy a munkahely, amelyekhez az állam jelentős segítséget nyújt.  Egy is sok szerhasználóból – mondta, hozzátéve: nemcsak a drogfogyasztást kísérő kórházi számlákról, a bűnözésről, az emberi környezetben okozott tetemes károkról van szó, hanem a tönkrement életekről is. A református egyháznak úttörő szerepe volt a szenvedélybetegek megmentésében az elmúlt évtizedekben, a fiatalkorúak tavaly átadott rehabilitációs otthona pedig a gyümölcse annak a sok munkának, amelyet Ráckeresztúron már évtizedek óta végeznek. Mint mondta, aki szeretne kigyógyulni szenvedélybetegségéből, annak van erre lehetősége a több mint 400 millió forintból épült létesítmény falai között. Beszterczey András, a református szeretetszolgálat irodavezetője közölte,  ilyen jellegű rehabilitációs intézmény összesen kettő van az országban. Kiemelte, az otthon közössége a rehabilitációnál többet nyújt, mert nem a megmaradt képességeket hozza felszínre, hanem új képességeket is szereznek az idekerülők. Istent úgy említette, mint „aki a teljes újjászületésben igazán nagy segítséget nyújt”.